Hogyan indíts

előfizetéses rendszert anélkül,

hogy technikai zseni lennél?

Honnan jön a stabilitás és kiszámíthatóság egy vállalkozás életébe?

Egy TELJESEN ÚJ koncepcióval, az előfizetéses rendszerrel.

Ez MIT jelent?

Előfizetőid prémium tartalmakat kapnak tőled. Az általam felépített rendszer pedig automatikusan

  • terheli az havi tagsági díjat,

  • küldi a számlát és

  • megadja a hozzáférést a tanulói felülethez.

Neked elegendő azzal foglalkoznod, amit szeretsz.

Hadd meséljek egy történetet!

közösség ereje

Tagja vagyok pusztán a közösség miatt egy előfizetéses klubnak.

Igen, jól értetted. A társaság miatt.

Ha másik oldalról, vállalkozóként belegondolsz, ez hatalmas terhet vesz le a válladról. Hiszen sokan álmodoznak egy saját klubról, de megállítja, sőt kővé dermeszti őket a félelem, hogy akkor állandóan tartalmat kell gyártani. És már el is megy a kedvük az egésztől.

Pedig az egyik legnyereségesebb üzleti modellről van szó, úgyhogy neked is már régen használnod kellene.

Te is szeretsz hozzád hasonlók társaságában lenni, ugye?

Régen is voltak klubtagságok, ez ma sem változott. Csak régen bonyolult rendszerek, egy helyszín és akár sok fős személyzet kellett a megvalósításhoz. Az internet viszont lehetővé tette, hogy eltűnjenek a korlátok. Így számodra is elérhető a tagsági rendszer ma, Magyarországon. Ha van egy téma, melynek szakértője vagy, ha létezik egy terület, ami köré közösséget tudsz építeni
(akár a hobbid köré!), akkor egy ütőkártya van a kezedben, amiről egészen idáig lehet, hogy nem is tudtál.

Az igazság az, hogy...

a VISSZATÉRŐ vásárlók jelentik a különbséget egy sikeres és egy elbukott vállalkozás között.

Nap mint nap szomorúan tapasztalom, hogy

a cégek olyan dolgokra költenek (pénzt és/vagy időt), ami nem hatékony és belátható időn belül nem hoz eredményt.

Pedig annyi időt töltesz Facebook és Instagram posztok gyártásával, a YouTube csatornáddal vagy blogolással!?

IGAZ?

“Más is ezt csinálja, akkor működnie kell!”

Benne van minden reményed és ez az induló cégek legnagyobb csapdája.

Attól függ, hogy milyen stádiumban vagy, de a legtöbb esetben nem ez fogja a bevételt hozni. 

Egy új vásárló megszerzése a legdrágább!

Szerintem ezt te is tapasztalod. Minden évben egyre több pénzbe kerülnek a Facebook és Google hirdetések.

Ez a jelenség okozta jó pár egytermékes vállalkozás megszűnését, mert a dráguló kattintási költségek megették a nyereséget.

Az ügyfeleim is pontosan ezzel küzdöttek, jól ismerem ezt a helyzetet.

Aztán átbeszéltük, hogy hogyan tudnak tőle a legkönnyebben megszabadulni. Neked is elmesélem hamarosan.

Hogyan lehet egy stabil visszatérő vásárlói bázisod,

miközben marad elég pénzed új vevőket is szerezni?

Hogy meg tudjam válaszolni a kérdést, mesélek az előfizetéses rendszerről egy történetet. Érteni fogod, hogy miért lenne számodra is elengedhetetlen!

Mit csinálnak a legsikeresebb vállalkozások?

Rájöttek, hogy a legnagyobb figyelmet meglévő vásárlóikra érdemes fordítani.
Ha a törődést egy előfizetéses klub keretein belül valósítják meg még az árversenyből is kikerülhetnek.

Kik használnak előfizetéses rendszert?

  • Coachok, trénerek

  • Sportoktatók: legyen szó jógáról, gerinctréningről vagy pilatesről

  • Hobbi szakácsok

  • Dietetikusok

  • Párkapcsolati tanácsadók

  • Néhány termékes webshopok: legyen szó csokiról vagy borról

A működőképes előfizetéses rendszerhez 3 dologra van szükséged

A tudásod vagy a terméked.
Vásárlók, akik készen állnak, hogy előfizetőid legyenek.
Szoftverek, amik a háttérben stabilan dolgoznak, hogy legyen egy automatikus rendszered.

Használj ÚJ és modern eszközöket!

Lehet, hogy még mindig abban reménykedsz, hogy az eddigi módszereid meghozzák az eredményt, csak még nem csináltad elég ideig.

Vagy hallottad valakitől, hogy milyen szerencséje volt, de erre nem lehet egy vállalkozást építeni.

Ne elégedj meg a hagyományos és elavult módszerekkel, válassz helyettük modern és működő megoldást.

Megérdemled, hogy tervezhető, stabil bevételed legyen.

Hogyan működik az előfizetéses rendszer?

Régi módszer

A régi módszerrel hosszú órákat töltöttél Facebook, Instagram posztokkal, blogcikkek írásával és keresőoptimalizálással.
Lehet, hogy hirdetésekre is költöttél vagy abban kértél segítséget, hogy a keresőben jobb helyen legyen a honlapod. Ha valóban hozzáértőt találtál, akkor ezekre havi szinten akár 200.000 Ft is elmehetett.
Aztán bár jöttek látogatók a honlapodra, de nemhogy visszatérő vásárlóid nem lettek, hanem ahogy jöttek, úgy mentek is.
Kikészít az örökös hullámvasút, hogy vagy ki sem látszol a munkából és végre sokat keresel. Vagy napokig egyetlen vásárlód sincs és még a számlák miatt is aggódnod kell.

Az ÚJ módszer

Ha az ÚJ MÓDSZERT használod, nem fognak hirtelen többen vásárolni nálad, hanem a meglévő vásárlói bázisoddal fogsz egyre többet keresni.
HOGYAN?
Eddig is voltak egyszeri vásárlóid, akik azonnali bevételt jelentettek neked.
Az előfizetéses rendszer segítségével nem engeded el a kezüket. Innentől kezdve minden hónapban vásárolni fognak nálad.
Az elkért havi díj függvénye, hogy ez mekkora növekedést hozhat a számodra. Hány vevőd volt eddig összesen?
Ha csak 100 maradt volna havonta rendszeresen vásárlónak, akkor hol tartanál a vállalkozásoddal?

Hogyan lehet évi 50 milliót keresni?

 

Az 50 milliós termékedből elegendő 1-et eladnod.

Az 500 ezres termékedből már 100 darabot kell.

Az 5 000 Ft-os termékedből pedig 10.000 darabot.

Az 5 000 Ft-os termékből csinálhatsz előfizetést és havi 834 előfizetőre van szükséged.

Már csak az a kérdés, hogy mennyi idő alatt lesz ennyi vevőd.

Nem tudom, de az biztos, hogy már mától érdemes őket gyűjtened.

Mondok még jobbat!

Tapasztalataim szerint havi 10.000 Ft-nál már van egy lélektani határ. Pláne, ha még +áfa is bejön a képbe és mondjuk magánszemély vásárlóid vannak. 

Viszont ez alatt a határ alatt nagy szabadságod van. Úgy értem, hogy 5.000 Ft helyett indíthatod a klubodat 7.000 Ft-ért is.

Szorozd fel a jelenlegi vásárlóid számával.

De hogyan lehet előfizetéses rendszert építeni anélkül, hogy...

  • Programozóra kellene várnod. Biztos vagyok benne, hogy találnál olyat, aki lefejleszti, de ez sok idő és pénz.

  • Technikai zseni lennél. Ha találsz hozzá képzési anyagot, akkor meg tudnád tanulni. (Én kivitelezőként anno 4 napon keresztül kerestem ilyen tanfolyamot. Gondolhatod, hogy a klasszikus, írjuk be a keresőbe, nem hozott eredményt. Végül 2 kurzust sikerült felkutatnom, de jelenleg egyik sem elérhető.) A fő kérdés inkább, hogy akarod-e vagy inkább töltenéd az időt élvezetesebb tevékenységekkel.

  • Bosszúság érne és sok fölösleges kört futnál. Olyan csapatot válassz, akiknek van már ilyen irányú tapasztalatuk.

Érezted már úgy a technikai dolgokkal, mintha minden ellened dolgozna?

Szerintem tudod, hogy miről beszélek.

TE vagy a kreatív, aki ötletel, akit az alkotás tesz boldoggá és hogy átadhatod a tudásodat.

Pontosan tudod, hogy mit akarsz…

...és azt is, hogy mit NEM!

Várakozni napokat, heteket, rossz esetben akár hónapokat.

Közben pedig fogy a lelkesedésed és a pénzed.

Mintha egy feneketlen problémató kellős közepére kerültél volna.

Ez a másik nagy veszély, ami vállalkozások bukását okozza...

Dolgozz kulcsrakész rendszerrel és kezdj minél hamarabb értékesíteni ahelyett, hogy végeláthatatlan weboldalfejlesztésbe bonyolódnál. Létezik kész megoldás.

Az általam épített előfizetéses rendszer pont olyan vállalkozóknak való, mint te….

akiknek nincs idejük programozóra várni

akik nem akarnak bonyolult rendszerekkel dolgozni

Egyszerűen csak haladni akarnak az álmaik megvalósítása felé ahelyett, hogy a technikai részletekben vesznének el.

Segítségével könnyűvé és automatikussá válik az értékesítés. Online kártyás fizetést követően az előfizetőd automatikusan megkapja a számlát és előfizetői fiókja is létrejön.

laptop kollégák

Kapcsold magasabb fokozatba a vállalkozásod! Akár 10 nap alatt elkészülhet a saját előfizetéses rendszered.

Legyen stabil és kiszámítható bevételi forrásod és több időd az előfizetéses rendszer használatával. Miközben azzal foglalkozol, amit igazán szeretsz.

Leszel a következő sikersztorim?

kézfogás

2 egyszerű lépésre vagy a saját előfizetéses rendszeredtől

1.) Add meg a lenti űrlapon az adataidat és hogy mire szeretnél előfizetést létrehozni.

2.) Ezt követően egy 30 perces, ingyenes beszélgetés során minden kérdésedre választ kapsz.

Mi mindent kapsz, ha közösen dolgozunk

Egy teljesen új oldalon fogod tudni kezelni az előfizetéses klubod tagjait és a hozzá kapcsolódó anyagokat. 

Jelenlegi weboldaladba csak egy rendelés gombot fogunk beletenni.

Hogyan néz ki a folyamat a vásárlóid szemszögéből? A számlázási adatok megadását követően a bank oldalán (CIB vagy OTP) bankkártyával fizetnek, a számlát (szamlazz.hu vagy billingo.hu) automatikusan megkapják és a tanulói fiókjukhoz is hozzáférést kapnak.

Ehhez kapcsolódóan segítek a havi fizetési lehetőség és az automata számlázás beállításában. Megadom a megfelelő jogosultságokat és beállítok olyan automatikus hírleveleket, amitől az egész folyamat a lehető legkényelmesebb és leggördülékenyebb lesz az előfizetőid számára.

BÓNUSZOK

CSAK az első 8 jelentkezőnek

Már csak 7 hely van

  • Fizetős prémium bővítmények számodra 1 évig ingyen: Divi, WP eMember és LearnDash hozzáférés  (értéke: ~ 100.000 Ft) 

  • Részletes leírások, hogy önállóan is tudd használni a rendszert (értéke:  18.000 Ft)

  • Extra tippeket adok a kvízek használatára és arra, hogy a játékosítást (gamification) hogyan tudod beépíteni az előfizetéses rendszeredbe. (értéke:  20.000 Ft)

Milyen lépéseken megyünk keresztül egy előfizetéses rendszer megépítésekor?

1#Tudd, hogy mire van igénye a célcsoportodnak!

Információs termékre, könyvre, videóra, podcastra? Vagy pont a prémium minőségű termékekre? 

2# Elkészítem az előfizetéses rendszeredet.

Egy ingyenes hívás keretében megbeszéljük, hogy a te vállalkozásod esetében hogyan tudjuk az előfizetéses rendszer előnyeit a legjobban kihasználni.

3# Segítek a bankkal való szerződésben.

Az ismétlődő fizetés kiemelt kockázatot jelent a bank szemszögéből. De egyéni vállalkozó ügyfeleim is meg szokták kapni. 

4# A tananyagok elkészítése. (Ez már mehet a 2. ponttal párhuzamosan.)

Az előfizetések vagy valamilyen tudás(1.) köré szerveződnek, ami csak azok számára elérhető, akiknek aktív az előfizetésük. Vagy a személyes találkozók, így a közösség(2.) kap kiemelt szerepet. A zárt felületen keresztül pedig ebben az esetben is kaphatnak egyedi ajánlatokat, olcsóbb jegyrendelési lehetőséget.

5# Megnyitod a csatlakozási lehetőséget.

A honlapodon nem változtatunk, mert az előfizetéses rendszer egy teljesen külön weboldalra kerül. A honlapodra egyetlen gombot fogunk rakni, amivel meg tudják rendelni az előfizetést, aminek az összege onnantól kezdve havonta automatikusan megérkezik hozzád.

6# Havonta egyre több előfizetőd és pénzed lesz.

A leggyakoribb a havi díjas előfizetés. Persze beállítás kérdése az egész, indíthatsz heti vagy napi előfizetéses klubot is. A lényeges különbség innentől kezdve bármilyen más eladásodhoz képest, hogy nem neked kell a fizetésért küzdened, hanem az előfizetőidnek kell tenni azért, hogy lemondják a szolgáltatást.

Szóval hogy döntesz?

Itt az út, ami egy másfajta vállalkozói élethez és mindennapokhoz vezet.

Ha becsukod az oldalt, szíved joga. Majd él a lehetőséggel és az értékes bónuszokkal más. Én változatlanul dolgozom egy teljesen ÚJ eszközzel és rengeteg boldog és hálás visszajelzést kapok. De mi a helyzet veled?

Mert… itt van a döntési pont. Hogy adsz-e ennek egy esélyt és teljesen más pályára állítod a vállalkozásodat.

Pontosan tudom, hogy az online marketingben könnyű mellényúlni, kifizetni fájdalmasan sok pénzt a semmire. Az sem segít, ha tanulópénznek nevezed. De mi van akkor, ha pont ezzel a döntéssel tudnál kamatostól visszakapni mindent?

óra

Dönthetsz úgy, hogy nem teszel semmit és semmi nem fog változni. Csak egy kicsit öregebb leszel. 😀

10 nap ugyanakkor arra is elegendő, hogy elkészüljön a saját előfizetéses rendszered, ami hónapról hónapra stabil bevételt termel a számodra.

A döntés a te kezedben van!

Jelentkezz ingyenes konzultációra